Júniusi estén, mikor megérkeztünk a Liguriai tenger egyik legszebb üdülőjébe, a korábban odaért házigazdák már a kapuban vártak, nehogy eltévesszük a házat. Hétvégére gyűltünk össze, hisz a szép időt jobban lehet élvezni a tengeren, mint a felmelegedett városban. Elidőztünk a kapu előtt az autók parkolásával, az újralátás-ölelkezésekkel, a milyen jól nézel ki formájú dumákkal s mikor végre azon a ponton voltunk, hogy beköltöztessük a hangoskodást az udvarra, megakadt a szemem a szomszéd házon. Éreztem, amint a hideg végigfut a hátamon, olyannyira sugárzott a misztérium belőle.
- Abban a házban lakik-e valaki?- tört ki belőlem a kiváncsiság.
- Igen, a bolond- volt a válasz.
