Júniusi estén, mikor megérkeztünk a Liguriai tenger egyik legszebb üdülőjébe, a korábban odaért házigazdák már a kapuban vártak, nehogy eltévesszük a házat. Hétvégére gyűltünk össze, hisz a szép időt jobban lehet élvezni a tengeren, mint a felmelegedett városban. Elidőztünk a kapu előtt az autók parkolásával, az újralátás-ölelkezésekkel, a milyen jól nézel ki formájú dumákkal s mikor végre azon a ponton voltunk, hogy beköltöztessük a hangoskodást az udvarra, megakadt a szemem a szomszéd házon. Éreztem, amint a hideg végigfut a hátamon, olyannyira sugárzott a misztérium belőle.
- Abban a házban lakik-e valaki?- tört ki belőlem a kiváncsiság.
- Igen, a bolond- volt a válasz.
Lefekvés előtt kiültem a teraszra, onnan jobban szemügyre vehettem a környéket. Az elhagyatottnak tűnt ház, a magasra nőtt, le nem vágott fű, a nem teljes eszűnek mondott férfi misztikus képet festett a képzeletemben. Már variáltam a külseje és az élete körül. Magas, vékony, kissé hosszúra nővesztett , fekete hajú, beesett arcú, kopott ruhájú férfinak adtam életet képzeletemben, aki remeteként, sötétben él az elhanyagolt, de vagyont érő házban. Nem hivatalos források szerint négyzetméterére minimum ötezer eurót is elkérnek abban a zónában s a ház nem zsugoriskodik terjedelmével. A számlákat talán egy rámaradt örökségből fizeti, vagy felfedezett valamit a fizika, kémia terén, vagy talán a könyvei szerzői jogaiból tartja fenn magát. Ez is megteszi, de inkább összecsatolnám a kettőt. Gondolom nincs feleség, ez nyilvánvaló, hiszen kevés nő tűrné el az örökké bezárt ablakredönyőket. Ezért a női fantáziám elkezdett dolgozni. A képzeletbeli férfinak mégiscsak szüksége van egy bejárónőre. Ez jő ötlet. S a bejárónő lehetne egy, nem éppen rózsás múltú, gyönyörű hajadon. Akár valahonnan délről menekült vagy külföldi lány, hogy a sztori legyen még drámaibb. Mégiscsak inkább a külföldi mellett döntenék, hiszen azok sokkal tisztábban tartanak egy házat, mint az itteniek. Hogyan várhatnánk el egy olasz nőtől, hogy más házát takarìtsa, mikor a sajátjával nem teszi. Harag nélkül, de ez az igazság. Tisztelet a kivételnek! És e mellett, én ìrom a sztorit, úgyhogy szabadon választhatok. Tehát, ez a fiatal szépség bekerül a képbe, mint házvezetőnő. Elkezdi sorra nyitni az ablakokat, megtisztìtani a szőnnyegeket, előkaparni a pár centis por alól a szép, keményfa bútorokat, rendbe rakni az udvart, levágatni a fűvet, virágokkal beültetni, napról- napra felélénkìteni a már összedőltnek hitt házat és lelket. Lehetséges, hogy már pár tucat film is készült ezzel a témával, de sebaj, nem ezekkel a szereplőkkel.
A következő csodálatos, napsütéses reggelen boldogan felhúztam a konyha ablak redőnyeit és elégedetten tapasztaltam, semmi változás a szomszédban. A fű éppen úgy nőtt zavartalanul, mint a tegnap, a bozotok még bozotosabbak lettek, a fenyőfa lelogó ága még közelebb volt a kettétöréshez, a reklámújságok már estek ki a postaládából. Csak egy macska jelent meg a kerìtés kőoszlopán, s ő is, mint a többi élőlény, zavartalanul sütkérezett a napon.
A friss kávé illata, és talán a „kész van a kávé” szavak, kicsalták az ágyból a többi házlakót is, és hogyha már ott voltak, hangosan szőttem a mesém fonalát.
- Szerencsétlen- sóhajtottam, hogy jobban hangsúlyozzam a kép drámaiságát- Biztos most is be van zárkozva és egyedül fogyasztja a reggelijét.
- Az bizony nincs- nevetett a házigazda- Ilyenkor már dolgozni van.
- Hogy érted ezt?
- Mérnökként vagy valami tervezőként dolgozik a kikötőben.- volt a válasz.
- De ő nem egy remete?
- Nem bizony, csak egy normális életet élő bolond. Eddig az anyjával osztozott a házon, de úgy éltek, mint a macska és a kutya. Végigordibálták az egész napot, egy nyugodt percük nem volt a szomszédoknak. Több, mint 25 éve élek ebben a házban, de az öregasszonyt se nem láttam, se nem hallottam, csak ahogy a fia veszekszik vele „ ne mind edd a fejem, miattad leszek bolond, te csinálsz belőlem bolondot!”
- Én sem láttam, de hallottam az asszonyt- mondta a házihölgy- általában hallottam, amint duruzsolt az abszolút agyatmosó kis vékony hangjával. Képzelj el egy kis chiwawát, aki egész nap ugat, úgy csinált az öregasszony is. A tavaly viszont öregotthonba küldte az anyját, azóta csend és nyugalom.
- Lehet ezért nem nősült s nem jött jól ki a másik nemmel, mert már tele volt a hócipője az anyjával. ìgy nem érdekes a sztori, maradjunk az én verziómnál- kértem a jelenlevőket.- Jobban hangzik a nonkonformista remete meséje, mint egy normális bolondé.
- Biztos, hogy a remetéd udvariasabb is lenne a bolondnál- nevetett a háziúr- Minden évben, késő tavasszal megjelennek az ingatlanügynökök és a vásárlási szándékú turisták s mindenki azt hiszi, hogy a ház lakatlan. Mégis próbálkoznak egy becsengetéssel s hogyha szerencsétlenségükre otthon találják a bolondot és rákérdeznek, eladó- e a ház, csúnyán elbánik velük. Viszont a szomszédokkal udvarias. Esténként többször összefutottunk egyik Viareggió-i étteremben és általában ő volt az aki előre köszönt.
- Szóval kint eszik- csüggedtem.
- ìgy nincs szüksége bejárónőre- mondták korúsban.
Bolondság, de kissé csalódottnak éreztem magam mikor láttam kinyìlni a ház ajtóját és egy nem éppen magas, zömök, őszes férfi jelent meg a küszöbön. Világos szürke inget és nadrágot viselt s a vállára kötött egy halvány zöld pulóvert. Szebb volt a bizonytalanság, mint meglátni a valóságot. És a normalitása egyszerűen nem illett a ház misztikus kisugárzásához. Rejtélyes ház, titokzatos tulajdonos...előìtéletes megállapìtás. ìgy a képzeletbeli hajadonnak más ìrányban kell keresnie.
A napokban újból meglátogattunk barátainkat és érkezéskor csalodóttan láttam, hogy a -számomra remete, másoknak bolond – udvarán már nem magaslik a fű, a bokroknak vágott formát adtak s még az ablakok is ki voltak tárva. Ez alkalommal a kutyám is elkìsért a hétvégi kiruccanásra. Megkönnyebülten ugrott ki az autóból mikor kinyìtottam annak ajtaját s mint egy jólnevelt gyermek sietett köszönteni a házigazdákat, akik szokás szerint már vártak a kapuban. Forgott egyet-kettőt és hirtelen megtorpant, leeresztette a fülét, behúzta a farkát és lapulva elindult a bolond háza ìrányába, mintha a kutyák Godzillájával találkozott volna.
- S még mondjátok, hogy nincs semmi rejtelmes abban a házban? Talán lepipálná még a Hitchcock Psycho-ját is.
No comments:
Post a Comment